Koncepciók

A fejlesztések elsőrendű célja a hagyományos Pető-bútorok megújítása volt oly módon, hogy azok megfeleljenek a XXI. század technológiai követelményeinek és közben ne sérüljön eredeti rendeltetésük, hanem a bútorok újragondolásával funckciójuk kibővíthető, kezelésük és használatuk egyszerűbb legyen.

A Pető András Főiskola szakemberei, konduktorai, valamint a Budapesti Műszaki Egyetem elhivatott hallgatói és témavezető konzulensei szoros együttműködésben és a legszigorúbb szakmai kitételeknek megfelelően alkották meg azokat az eszközöket, melyek rendeltetésük révén lehetővé teszik, hogy a mozgásukban korlátozott gyermekek és felnőttek a lehető legnagyobb fokú önállóságot érhessék el az eszközök, valamint a konduktív pedagógia alkalmazásának eredményeképpen.

Az alábbi dokumentumban összefoglalót találhatnak a kiválasztott koncepciók funkcióiról, alapfeltevéseiről:

prezentacio_peto_projekt.pdf